Aranyemberség spirituális önismereti blog Gyarmati Gábor szerkesztésében

Spirituális fejlődésedhez szeretnék segíteni

100 éve és ma

Gondoljunk az 1900-1920 közötti időszakra egy kis magyarországi faluban, ahova még a gőzös sem ért el. Ahol biztosan nem is hallottak még azon repülő szerkezetekről, amit a modern ember 1903 óta meglovagol. A pár utcás faluba érkező fonográfot, mint számunkra az akkori kor csodáját, körbeülték a közösség tagjai és keresték, hogy hol van benne az ember, aki beszél. Amikor pedig visszaadta a helyszínen éneklő fiatalnak a hangját, nagy üdvrivalgásban törtek ki. A mosdást a konyhában oldották meg a család tagjai, s bizony a budira ki kellett menni a nagy hidegekben is. A petróleumlámpa és a gyertya adták a fényt, amin takarékoskodni kellett így a „kakasokkal feküdtek és keltek”.  A szekérrel kivitték a városi vásárba a terményt, a gyümölcsöt, és állatokat, kinek mije volt többségében. S hazahozták azt, amire a háziasszonynak szüksége lehetett a ház körül. A csizmán is úgy spóroltak, hogy tavasszal levetették és ősszel vették fel újra. Majd amikor a gyerek kinőtte, felvette a kisebbik. Nagy néha egy vándor keveredett arrafelé vagy egy teknyőkaparó, és mesélt a távoli tájak világáról. A békét és a nyugalmat legfeljebb az időjárás tudta volna megzavarni. De ezt is ismerték a „régi öregek”, hisz mindig készültek mi lesz, mi nem lesz, a légkör leheletéből vett jelekkel. S esténként kimentek feltekintettek az égre és hálát adtak az aznapért és csodálták a távolban levő csillagokat, amelyek ragyogása felemelte őket lelkileg is. S nem törődtek ők azzal, hogy kik laknak a messzi univerzumokban, örültek ő a szomszédjuknak is. S a tenyerüket is csak akkor nézték meg, ha kíváncsiak voltak egy jós szavára. Aztán jött a nagy háború, ahova nagy mosollyal vonultak be a férfiak, a lányoktól kapott virágot feltűzve ruhájukra, mert hittek abban, hogy részvételükkel megoldást hozhatnak a fiatalok és ahonnan hordágyon hozták haza őket.

Miért írok erről?  Egy egészen más, éppen ellenkező előjelű, felfordult világban élünk. Ahol a legkisebb faluból is bárki a világ másik végére repülhet 1 nap alatt, s mégsem nyugodt. Bizonytalan, hogy holnap mit fog enni. A jövedelme (még átszámítva az akkori pénznemre is) ma sokszorosa a régi időkének és mégsem boldog. Az autójával kigurul és nagy nehezen leparkol a városban, boltról boltra szaladgál és fedett épületekben tölti az idejét, nézegetve a csillogó tárgyakat. A háza szupermodern, felszerelt, villannyal, internettel, bevezetett vízzel, kütyükkel, elektronikus játékokkal, és a falat eltakaró tévével van tele, amikről a 100 éve élt ember nem is álmodhatott volna, és most ő minden nap, minden percben megint újabbat és újabbat akar.

A Föld látta a falusi embert száz éve és látja ma is. Egyre csak csodálkozik, hogy mi változott az ember fejében, lelkében, hogy már nem elég neki az, ami száz éve nagy dolog volt, vagy épp lett volna, hisz nem is hallottak felőle. S most a világ tombol, őrjöng, mert még több kell neki. S a Föld nem tud többet adni. Ezt a modern ember, akinek a tudománya ellát a világegyetemek távoli csücskeibe, de nem látja, hogy a közösség miért esik széjjel és belekukucskál  a mikroszkópikus részleteibe is, de nem tudja, mi zajlik bennünk lelkileg. A tenyerében levő bigyót böngészi, hogy milyen idő lesz holnap. A modern ember örökös háborúskodása, egymással való harcai nem háborúk, mégis folyamatos „légiriadó”, mellett él, „mert mi lesz, ha…”  és nem érti, mert képtelen rálátni lelke titkaira.

Ma már nem elegendő, hogy a papír másik oldalára írunk, hogy felvegyük a szemetet a földről, hanem kevesebbet kell termelni. S az is jó volna, ha a házak és a köztük levő parkolók helyett fákat ültetne, autó helyett gyalog menne vagy „gőzösön”. Egyszerűen egészen más gondolkodásmódra van szükség, hogy az emberekben is tomboló tüzeket, amiket most a Föld is reprezentál, megváltoztassuk. Hogy végre lenyugodjunk és végre azok legyünk, akik vagyunk. A természet szeretete vissza kell, hogy térjen. Ehhez először saját természetünkkel kell kibékülnünk, majd a világéval. S ekkor jő el a béke a Földön és az önzés háttérbe szorul. Köszönni fog minden ember a létnek, mert tudja, hogy nem csupán a matéria van, hanem „valaki” mozgatja a karját és az nem (csak) az agya.

Köszönöm mindenkinek, aki hajlandó apróságokkal példát mutatni vagy nagy dolgokban változtatni és naponta megélni egy emberbaráti és természet szerető világot. Ettől fog változni a Föld állapota is. És a tüzek kialszanak, béke honol a téren, felemelkedik az ember, mert tudja, hogy a természete (legyen az a lelke és legyen az a környezete természete) csak úgy vidám, ha létezik. Eme örömet pedig megszerezhetjük magunknak. Csak egy kapcsoló a fejben és más gondolkodásmóddal jobban megy.

Áldás

Gábor

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 44
Össz.: 337

Látogatottság növelés
Oldal: 100 éve és ma
Aranyemberség spirituális önismereti blog Gyarmati Gábor szerkesztésében - © 2008 - 2019 - aranyemberseg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »