Aranyemberség spirituális önismereti blog Gyarmati Gábor szerkesztésében

Spirituális fejlődésedhez szeretnék segíteni

Felkészültél?

Felkészítelek ezen az őszön

Aranyemberség a lélek útja az Aranykorba

2009-ben a Varázsiskolában megtanultunk valamit. A tanulók és jómagam tanítóként is. Akkor egy kicsiny lakásban gyűltünk össze páran, lelkesen, hogy megtanuljunk és megtanítsak valamit. A tananyagot nagyrészt ott élőben kaptam és bár rengeteg felkészülés után kezdtem minden napba (ha nem küldtek volna élőben, akkor is két három napnyi tananyaggal érkeztem), ott a helyszínen varázslatot életünk meg mindannyian. Élőben érkezett az isteni szó.

Most 2019-ben újra lehetőséget kaptunk az égtől. Ám most nem személyes találkozások, hanem az internet és levelek segítségével fog mindez történni. Az első tíz, egyéves előfizetést (2019. jan-dec) vásárló tanuló, havi egy órás személyes beszélgetést is kap ajándékba. Az Aranyemberség spirituális levelező hetilapban ezen az őszön (és várhatóan most egyszer. tehát nem tervezünk ismétlést) sok héten keresztül valami olyant fogsz kapni, amit mi még most itt el sem tudunk képzelni. A tantárgyak jegyzékét egy következő posztban mutatom. Feladatokat kapsz és dolgozhatsz magadon!

Ez egy feladat és lehetőség is egyben. Akik most fizetnek elő, azok őszi 4 hónapos előfizetést (2019 32. számtól - 49. számig) vagy egész éves (2019 jan-dec) előfizetést vásárolhatnak. Az eddigi alkalmi, havi előfizetési díj megszűnik, mert az iskola egy összetett feladat lesz.

Áldás számunkra ez a lehetőség és tudom, hogy csak azok lesznek itt, akiknek igazán dolguk van. Szeretettel fogadok mindenkit. És azok, akik máshol szeretnének fejlődni, nem jönnek el. Ez így van jól. Jelentkezés és részletek stílusosan, levélben az aranyemberseg kukac gmail.com-on. Alig várom, hogy felemelkedjünk végre.

Áldás napjaidra!

Gábor

 

Felkészültél?

Felkészítelek ezen az őszön
Aranyemberség a lélek útja az Aranykorba + Varázsiskola 2019
Addig is előzetes cikk részlet, a teljes cikk az Aranyemberség levelezőben olvasható:
 
Az élet alapjai
Az alábbi cikket teljes terjedelmében az Aranyemberség levelező spirituális hetilapban olvashatod. Azért szólok előre, mert itt valami nagy dolgot sikerült megkapnunk. Én mint postás, te mint (levél)olvasó. Azért is gondolom, sőt leginkább érzem ezt, mert ez a cikk egyszer elveszett. Pár hete megírtam és kikészítettem egy külön fileba, hogy ezen a héten levő levelezőben közzé tegyem. Naponta ellenőriztem, hozzáírtam. Azért is érdekes volt számomra, mert ez az egy cikk lett volna, ezen a héten, az ereje miatt. És egyik nap még ott volt, másik nap már nem. A laptopom memóriája viccelődik-e vagy valami külső „kéz” akarta eltávolítani, ezt nem fogjuk megtudni.
A lényeg, hogy a cikket újra megkaptam (ismét lediktálták nekem). Ugyanaz történt, mint Hamvas Bélával, hogy a könyveit újra lediktálták, miután bombatalálat érte a kéziratait.
És most még erősebb energetikája van ennek az írásnak, mint korábban. Nos ennyi előzetes bevezetésként.
Ráadásul ez az írás a bevezetése a 2019-es online Varázsiskolának, amelyről aug 21-én fogok részleteket hozni.
A levelező egy korábbi számában már volt szó arról, hogy milyen irányú vonalban vagy pontban haladunk.
Ugorjunk vissza a Földre leszületéshez. A Földön, mint tökéletes lélekfejlődési gyakorlóhelyen nagyon sokféle szinttel találkozhatunk. Rendkívül szerteágazó megtapasztalási formával kerülünk kapcsolatba. Mind emberi, mind környezeti (helyszín, ember építette és környezeti táj, emberi csoport, nép csoport, stb. Ezek mindegyike minden időpillanatban más energiát „sugároz”.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Az idő tényezőt emeljük ki az egészből. Hisz nem is része, ám mégis. Ugye korábban megbeszéltük, hogy az idő a testünk változásai és életünk eseményeinek krónikus felfogása miatt főleg az elménknek kell. Mint egy keret, amelyben látjuk a képet, amit a falra tudunk függeszteni. Hisz az egész táj, amiről a keretes fénykép készült nem férne bele a nappalinkba. Ugyanígy a mindenség sem férne bele a „fejünkbe”, erre segít az idő. A lélek szempontjából nincsen idő. Mi csak a mindenkoriban találkozunk valamivel/valakivel, mint energetikai tényezővel, amit/akit természetesen mi vonzottunk be. Pici időt ezért had hagyjak a mondatban – hisz látjuk idő nélkül meg sem lehet magyarázni dolgokat az agyunknak. Ha a mostban találkozunk valakivel, akkor az azért van, mert az előző pillanatban / napon / évben valamit megtettünk vagy éppen nem tettünk meg. Pl. összefutunk a párunkkal, miután sokáig egyedül éltünk. Ez úgy történhetett, hogy tegnap felismertünk valamit. Vagy elénk kerül a hivatásunkkal kapcsolatos jövőbeli feladatunk, lehetőségként, amit csakis azért kaptunk, mert mindent megtettünk korábban, hogy „ide” eljuthassunk. És ez majd kialakítja, hogy vállalkozásként vagy alkalmazottként tudjuk kiteljesíteni magunkat. Vagy találkozunk egy emberrel, angyallal, tündérrel (akár testben vagy szellemi alakban), akitől ezt és ezt kapjuk (most ne tárgyra gondoljunk) lélekben és ez ilyen fejlődést indít el (pontosabban folytat tovább az utunkon). Ugye millió dolgot sorolhatnék. És ha nem tettünk volna meg valamit, akkor nem futnánk össze a pár jelöltünkkel, sőt ha összefutottunk, de nem megfelelő szavakat, gesztusokat használnánk, akkor nem lennénk pár holnaptól … A másik példáknál a negatív kibontást nem írom le, ha nem tettünk volna meg, … érted úgyis.
Most vegyünk egy olyan példát, hogy ketten a párunkkal élünk meg valamit. Az egyik így a másik pedig úgy éli meg. Akár egy autóbalesetet, akár egy lottónyereményt (szándékosan két erős anyagi és ellentétes előjelű alaphelyzetet hoztam, mert az elme így jobban tudja megérteni), és tegyük fel, hogy az egyikünk az autóbalesetet tragédiaként éli meg, hisz anyagi veszteség, vagy sérülés ért bennünket. A másik meg úgy, hogy túléltük, hisz bele is halhattunk volna. A lottónyereményt az egyikünk sorscsapásként fogja fel. „Jaj most akkor kirabolnak? Mit csináljunk vele?” A másikunk pedig már tudja, hogy „hova fektessük be, kinek adományozzunk belőle” stb.
Természetesen ez azért van, mert a párkapcsolati vagy bármilyen emberi kapcsolati „tagok” közel hasonló energiaszinten vannak (most) amikor ez történik velünk, hisz a közös bevonzás így sikerülhetett, de érzelmi intelligenciánk, szellemi kapacitásunk, tanult műveltségünk viszont eltérő és ahogyan az ókori bölcs mondta „ugyanabba a vízbe nem léphetünk bele kétszer”, ezért két ember mást fog tapasztalni ugyanazon helyzetben. Sőt mi egymagunk is másként élünk meg valamit, ha előzőleg másként cselekedtünk. Vagyis, mondjuk este összevesztünk valakivel, vagy épp úgy feküdtünk le, hogy nem békültünk ki, akkor reggel történik valami tőlünk most független – nyilván bevonzottuk. De nem közvetlen kapcsolatú az előző napihoz és másként reagálunk arra az eseményre (ami lehet, nem közvetlen érint mindenkit, de minket igen, ha előző este kibékültünk a párunkkal / barátunkkal / más családtagunkkal és ugyanily módon másként reagálunk az eseményre, ha nem.…
A cikk további részeinek olvasásához (amelyben tovább lépünk és nem csak párkapcsolati vonallal foglalkozunk) és a Varázsiskolával kapcsolatban is kérlek érdeklődj nálam.
Most 2-3 napra digitális böjt visszavonulást tartok, így ha írsz kérem türelmedet, mert a választ csak 22-én fogom tudni megadni.
Áldással
Gábor
Gábor blog: aranyemberseg.hupont.hu
Facebook Aranyemberség csoport
telefon hívás előtt kérj időpontot emailben

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 7
Heti: 11
Havi: 35
Össz.: 3 587

Látogatottság növelés
Oldal: Varázsiskola 2019 online
Aranyemberség spirituális önismereti blog Gyarmati Gábor szerkesztésében - © 2008 - 2024 - aranyemberseg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »